Békés időskor helyett nehéz sors jutott Juditnak. A zagyvarékasi asszony őszintén beszámolt lapunknak arról, hogyan élte meg eladósodását, elszegényedését. Pontosabban: hogyan próbálja meg felemelt fejjel túlélni az egyre sanyarúbb hétköznapokat úgy, hogy emellett jusson ereje támogatni másokat is.

- Nem adjuk fel, annak ellenére sem, hogy sokadjára kerültünk nagyon nehéz helyzetbe — kísért be otthonába Szirbui Mihályné. A rendezett udvaron barátságos házőrző követte lépteinket, egészen a nemrégiben felújított házig.
— Ez csak a látszat! — magyarázta gyorsan a házigazda, miközben hellyel kínált. — A valóság sajnos nem fest ilyen szépen. Második férjemmel még a Dömösi-körben ismerkedtem meg 1997-ben. Korábban mindketten szenvedélybetegek voltunk, de sikerült talpra állnunk. És nemcsak egy kis időre, hanem véglegesen —  kezdett története mesélésébe. — Egy esztendővel megismerkedésünk után döntöttünk úgy, hogy megpróbáljuk együtt, új életet kezdünk. Ő kőműves végzettségű, nekem pedig fedél volt a fejem felett. Ápolt volt, nem ivott, szerette volna újra felvenni a kapcsolatot családtagjaival, lányával, amiben én támogattam. A szép terveink azonban egy idő után úgymond kútba fulladtak — tette hozzá az asszony.

Nem, egyikőjük sem kezdett el újra inni, ahogyan sokan elsőre gondolnák. Viszont hatalmasra nőtt kiadásaik miatt a pár eladósodott. Két és fél millió forintos jelzáloghitelt és emellett személyi kölcsönt vettek fel. Ezeket azonban sikerült visszafizetniük. Kis idő múltán azonban újra felhalmozódtak tartozásaik.

— Semmiképp nem szerettem volna adósságspirálba kerülni, de azt is tudtam, hogy ezért tenni kell, maguktól nem fognak megváltozni a dolgok — folytatta az asszony, aki elárulta, hogy nagy lépésre szánták el magukat akkor párjával.
— Eladtam a szolnoki házamat, ideköltözünk Zagyvarékasra. Eltartási szerződést kötöttünk Margitkával, úgy ahogyan kell, szabályosan, ügyvéd előtt — mutatott a járóképtelen, idős asszony felé.

— Közösen újíttattuk fel a házat, békés időskort terveztünk — vette át a szót az idős hölgy, akinek lábait pokróc melengette. — Eleinte minden szépen is alakult, de kizárólag Juditkára hárult az ápolásom. A mai napig elégedett vagyok a tartásommal, szépen ellát Judit. Amikor a férjével megromlott a kapcsolata, csak egy cél lebegett a szemei előtt: elválni minél előbb és végre normális életet élni — emlékezett vissza az asszony.
A tartást vállaló házaspár utoljára 2009-ben vett fel hitelt, nem sokkal válásuk előtt.

— Egyedülállóként már nem tudom fizetni a törlesztőrészleteket — folytatta az asszony. — Havi nyolcvanezer forintból élünk Margitkával, ebből a rezsire, a gyógyszerekre és az étkezésre futja. Hiába kértem már segítséget több helyen is: a polgármesteri hivatalban, magánszemélyektől, a helyi gondozási központtól , nem  jártam eredménnyel. Az adósságrendezés feltételeinek sem felelek meg. A banktól folyamatosan hívogatnak, hogy mikor fizetünk. Fizetnék én, ha lenne miből! Viszont, ha elveszik a házat a fejünk felől, az utcára kerülünk mindketten.