Az ügyben felperes Csongrád Megyei Főügyészség első fokon a Csongrád Megyei Bíróságon támadta meg a Partiscum általános szerződési feltételeit. A városi bíróság tavaly október 20-án hozott szintén a takarékszövetkezetet marasztaló ítéletet, a Partiscum ezután fordult a Szegedi Ítélőtáblához.

Az ítélőtábla döntésének lényege nagyon tömören a következő: 2008. június 9-től a Partiscum minden egyes devizahitelt, forinthitelt illetve devizaalapú személyi kölcsönt érintő kamatemelése érvénytelen, ami a hitelintézetnek kedvezőtlen jogszabályváltozásból, vagy a forrásköltségek emelkedéséből következett. Az egyoldalú szerződésmódosításra a hitelszerződések általános szerződési feltételei ugyan feljogosították a Partiscumot, az eljárásában azonban pontosan ezeket a pontokat találta semmisnek a bíróság.

A döntéssel lényegében minden olyan hiteldrágítás érvénytelen lett, amit a takarékszövetkezet Magyarország hitelbesorolásának és országkockázati felárának változásával, a jegybanki alapkamat módosulásával vagy a bankközi kamatok, illetve a lekötött betéti kamatok változásával indokolt. Szintén semmis lett minden olyan, az ügyfélnek kedvezőtlen kamat-, díj vagy költségváltoztatás, ami a hitelintézetre kötelező szabályozók megváltozásából vagy valamilyen jegybanki rendelkezésből fakadóan korábban minden akadály nélkül beépülhetett a hiteltörlesztőkbe.

A bankok szempontjából a nem túl kedvező kilátásokat alátámasztja az az értesülésünk, miszerint az ügyben másodfokon határozatot hozó bírósági tanács elnöke, Kemenes István mindenképpen szeretne precedenst teremteni az ítélőtábla döntésből.

Bár a magyar jogrendszer a precedensjogot nem ismeri, az általunk megkérdezett jogi szakértők elmondása szerint, ha egy ítélet bekerül a Bírósági Határozatok gyűjteményébe (és úgy tudjuk, hogy kifejezetten ez Kemenes célja), az más, hasonló tárgyú perekben más bíróságokon is meglehetősen erős hivatkozási alap lehet.

A bírósági határozatok ugyan nem kötelezik, csupán orientálják majd a többi bírót, hogy ilyen ügyekben a szegedi ítélőtáblához hasonlóan, a pénzintézetek kárára döntsön – fogalmazott egy jogi ügyekben jártas forrásunk. Ez a gyakorlat tömeges perek esetén jelentős rendszerkockázatként jelentkezne a bankszektornak. Becslésünk szerint ha minden hiteles ügyében minden bíróság a szegedi ítélőtáblához hasonlóan döntene, tehát 2008 nyaráig visszamenően érvénytelenítené az egyoldalú módosításokat, az 100-150 milliárd forintos nagyságrendű kártérítési veszteséget jelenthetne a bankoknak, illetve az egész hitelezési gyakorlatuk felülvizsgálatára kényszerítené őket.

Ha az LB jövő héten nem kötelezi új eljárásra az ítélőtáblát, hanem elfogadja az eredeti döntését, az többek szerint lavinaszerű persorozatot gerjeszthet. Az ügyet ismerő egyik beszélgetőtársunkat idézve a helyzet az, hogy „ha az LB-n is átcsúszna a dolog, annak beláthatatlan következményei lennének, mert a hitelezés lefagyna, ami a bankokat teljesen megbénítaná”.

Az ítélőtábla szerint a Partiscum általános szerződési feltételei azért tisztességtelenek, mert lehetőséget adnak arra, hogy a pénzintézet bármikor, saját érdekei szerint módosítsa a hitelszerződéseket, miközben ugyanilyen egyoldalú változtatásra a takarékszövetkezet ügyfeleinek nincs lehetősége.

Az ítélőtábla a döntéshozatalkor abból indult ki, hogy magánjogi szerződésekben a jogok és kötelezettségek meghatározásakor a felek egyenjogúak. Az ítélet indoklása szerint a pénzügyi intézmény gazdasági erőpozíciója ellenére jogi értelemben nincs fölérendelve a kölcsönvevőnek, éppen ezért nem erőltethet az utóbbiakra számukra hátrányos feltételeket. A hitelező pénzintézet nem hatóság, az adós pedig nem alárendelt „ügyfél" – olvasható a dokumentumban.

A bíróság szerint, bár a Partiscum formai szempontból megfelelt a törvényi előírásoknak, maradéktalanul betartotta a vonatkozó jogszabályokat (például a hitelintézeti törvényt) és az Etikai Kódexet, illetve tartotta magát az egyoldalú módosítások lehetséges okait rögzítő úgynevezett oklistához, mindebből nem következik az, hogy „azok a feltételek, amelyek az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét előre biztosítják, tartalmuk szerint ne lehetnének tisztességtelenek, amennyiben sértik a jóhiszeműség és tisztesség elvét.”

Az ítélőtábla szerint – és ez talán a legfontosabb – a szerződés módosítása általában nem kérhető az olyan körülmények megváltozása miatt, melyek „csak az egyik szerződő fél tevékenységi, működési körében merülnek fel”. Ezek alapján a bíróság úgy érvel, hogy „mindenki maga köteles feltárni a szerződéskötéssel együtt járó kockázati tényezőket, azok későbbi csökkentésére, kiküszöbölésére sem bírósági - sem a felek valamelyikének egyoldalú - szerződésmódosításával  nincs lehetőség”, az üzleti kockázatok egyoldalúan történő áthárítása az ügyfelekre ezrét „tisztességtelen”.

Az ítélőtábla szerint, ha a Partiscumnak jogában állt az egyoldalú módosítás, akkor a felek közötti egyenlőség elve csak akkor érvényesülne, ha adott esetben az adósok is módosíthatnának a szerződésük kamat- és díjköltségein, egyoldalúan. Például akkor, ha a rájuk vonatkozó „jogszabályok, közterhek (adók, járulékok), közszolgáltatási díjak (pl. elektromos áram, gáz díja, közlekedési költség), megélhetési költségek hátrányosan változnak”.

A döntés kimenetelét illetően két bizonytalanságra érdemes odafigyelni – figyelmeztetett egyik forrásunk. Az egyik, hogy az ítélőtábla a döntésében nem vette figyelembe a Rogán-Kósa féle nyolc pontot, amiből decemberben kormányrendelet lett.

Ez szabályozza az egyoldalú szerződésmódosítások lehetséges okait, ez alapján tehát már jogos a bankok egyoldalú kamatemelési gyakorlata. Az oklistát az ítélőtábla azzal söpörte le az asztalról, hogy az Etikai Kódex nem jogszabály, de azt már nem vette figyelembe, hogy decemberben egy kormányrendelet (275/2010.) jogszabályi szintre emelte a dokumentum legfontosabb részeit, ami már azokra is kötelező, akik önként nem csatlakoztak az etikai kódexhez. Az LB a döntésnél feltehetően ezt a tényezőt is figyelembe veszi majd.

Ha ez így is lesz, a válság kirobbanásakor megindult kamatemelési ciklus visszamenőlegesen még így is támadható. Az LB ugyanis mondhatja azt, hogy az etikai kódexből kivett oklista decemberi kormányrendeletbe foglalása óta minden kamatemelés rendben van, de a 2008-2010 közötti két év kamatemelései nem.

A másik bizonytalansági tényező, hogy az ítélőtábla az egyoldalú kamatemelések gyakorlatát egyetlen esetben, az ügyfélkockázatok emelkedésére hivatkozva elfogadhatónak tartotta.

A döntés indoklása szerint azért, mert a felelős hitelezés a betétesek érdekeit is szem előtt kell tartsa, ezért elfogadhatatlan, ha a kölcsönszerződések miatt az ő kockázataik indokolatlanul, jelentősen megemelkednek. A bankoknak ez remek kiskapu lehet, hiszen mondhatják, hogy a marzsok azért szálltak el így, mert a megugrott ügyfélkockázatokat árazták.

Ez részben reális is lehet, azonban a svájci kamatok lejtmenete elméletileg ellensúlyozhatta volna ezt a hatást, és mivel a bíróság szerint az országkockázat, ami szintén megugrott az utóbbi években, nem terhelhető tovább, így nem lehetett volna ilyen mértékben kamatot emelni. Mondhatjuk úgy is: az első két tényező nagyjából kioltják egymást, a harmadikat pedig a bíróság szerint eleve tilos beárazni.

Egy, az ügyet ismerő jogász szerint a világon mindenhol vannak egyoldalú módosítások, csak ezt a szerződés újratárgyalásának hívják. Emellett mindenhol megkövetelt, hogy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyensúlyban legyen. Szerinte ez a hitelügyleteknél csak úgy lehetséges, ha a banknak szerződésmódosítási jogot adnunk, mert a bank a szerződéskötéskor azonnal teljesíti a vállalását, hiszen egy összegben utal, míg az ügyfélnek a törlesztésre 20-30 éve is lehet. Ezalatt rengeteg kockázat merülhet fel (munkanélküliség, betegség, gazdasági recesszió), amit a bankok előre fognak árazni, ha a futamidő alatt nem módosíthatnak a feltételeken. A hiteleket ez nagyon megdrágítaná, a hitelezés leállna – szól az érvelés.

Egy másik, szintén névtelenséget kérő ügyvéd szerint, ha a szegedi döntést az LB jóváhagyja és ez bekerül a Bírósági Határozatok közé, attól még más bíróságok simán dönthetnek a bankok javára esetleges későbbi perekben. Megoldás azonban erre is van, ezt jogegységi eljárásnak hívják. Ilyenre általában akkor kerül sor, ha az ítélőtábla, a megyei bíróság vagy a helyi bíróság elvi kérdésben korábban hozott jogerős bírósági határozattól eltérő jogerős határozatot hozott, az LB elnöke vagy a legfőbb ügyész pedig az elvi kérdés eldöntését akarja. A lényeg, hogy ezek a határozatok már kötelezőek minden bírósági döntéshozóra.

Az ügy ettől a stádiumtól azonban még messze áll. Akár évek is eltelhetnek a jogegységi határozathozatalig, azt pedig egyelőre még találgatni sem érdemes, hogy ha lesz is ilyen, az mit fog tartalmazni. A Partiscum-ügy kapcsán hozott döntés azonban a későbbiekben mindenképpen irányadó lesz, mert az biztosan eldől, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások miatt érdemes-e újabb pereket indítani.

index.hu