Minden kockázatot az ügyfélre hárítanak, csak most már a „trambulinról” – így válaszoltak a bankok az erőfölényüket korlátozni szándékozó jogszabályra. A megbukott törvény helyett formálódó illemkódex erélyessége is kérdéses, csakúgy, mint az új fogyasztóvédelmi elképzeléseké.

Egy rossz törvényt próbáltak alkalmazni a bankok, amit lehet, hogy nem a legjobban tettek – gyakorolt elhárítással vegyes önkritikát több fórumon Felcsuti Péter, a Bankszövetség elnöke a pénzintézetek egyoldalú szerződésmódosítását korlátozó jogszabály alkalmazása kapcsán kirobbant botrányban. Abban ugyan lehet némi igaza az elnöknek, hogy nem készítették elő elég alaposan az előírásokat, amelyeket a banki szerződésmódosítás szeptember végéig tartó moratóriumáig felfüggesztettek, még mielőtt augusztus elsején hatályba léptek volna. Nem volt azonban rossz a törvény. Már csak azért sem, mert nélküle sohasem derült volna ki, hogy a bankok miképpen hárítják át kockázataikat és veszteségeiket az ügyfelekre.

Az általános szerződési feltételekben ugyanis a bankok korábban nem részletezték, milyen indokkal emelik a díjakat, kamatokat. Most viszont – a törvény előírása értelmében – ezt fel kellett sorolni. S kiderült, hogy egy elfuserált informatikai beruházás költségét, netán egy drágára sikerült tévékampány árát vagy a dolgozóik bérnövekedését egyaránt ráterhelhetik az ügyfelekre, sőt még az is indokolhatja a számlavezetési díj vagy egy rendben törlesztett hitel kezelési költségének emelését, hogy a bank hitelképtelen adósokat finanszíroz.

Az esetenként képtelen szerződésmódosítási indokok többoldalas felsorolása különösképpen bicskanyitogató akkor, amikor a válság hatására egyre több az adóssággal túlterhelt, lakását elvesztő ügyfél. Kormányközeli források havi ötszáz árverezésről tudnak, amelyek nemcsak ingatlanfedezetű, devizaalapú hitelekhez kapcsolódnak, hanem egyéb tartozások behajtásához is. Civil fogyasztóvédők jóval többre, heti több ezerre becsülik az ingatlanárverések számát. Jellemző, hogy pontos adatok ismerete nélkül készült a kormány lakáshiteleket mentő csomagja.

A kilakoltatások többnyire nem a bankok számlájára írhatók a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének tájékoztatása szerint, hanem banki refinanszírozással dolgozó, jelzálog-hitelezésre szakosodott pénzügyi vállalkozásokéra, amelyek hitelközvetítők révén toborozták az ügyfeleket. A PSZÁF által felgöngyölített szisztéma szerint a hitelközvetítők eleve két csoportba sorolták a hitelért folyamodókat: a jókat a bankokhoz, a rossz hitelképességűeket pedig a pénzügyi vállalkozásokhoz közvetítették. Utóbbiak pedig olyan hitelszerződést írattak alá a kuncsaftokkal, amelyekben nemfizetés esetére vételi opciót kötöttek ki az ingatlanra. A háttérben feketepénzekkel finanszírozott befektetői köröket sejtenek, amelyek azonnal megveszik a féláron kínált lakásokat. Három-négy csoport több száz adóssal járhat el ezen a módon, ha bedőlnek a hitelek – értesült a HVG. Ez a bűnügy, amely az utóbbi évek túlzott hitelezési hajszájával kapcsolható össze, ugyanakkor a PSZÁF felelősségét is felveti, az ellenőrizetlenül burjánzó hitelközvetítés miatt.

Az adósok mind kilátástalanabb helyzete és a kockázatokban a jelek szerint osztozni nem kívánó banki magatartás miatt lépett akcióba Bajnai Gordon miniszterelnök, aki önmérsékletre próbálta bírni a pénzintézeteket. Azon túl, hogy átdolgozzák a bankok által tudatosan félreértelmezett előírásokat, bevezetik a tisztességes banki magatartás kódexét, amelynek betartását a fogyasztóvédelmi szerepében megerősített PSZÁF ellenőrizné úgy, hogy a renitensekre akár több száz millió forintos bírságot is kiszabhatna. Az új szabályok életbelépéséig, azaz szeptember végéig a kormánnyal kötött megállapodás alapján a bankok sem módosítják a szerződéseket.

Miután az illemkódexnek szeptember közepére el kellene készülnie, a PSZÁF-nál már formálódik egy tervezet. E szerint a pénzintézetek nem terhelhetnék a régi ügyfeleikre az újak megszerzésének költségét vagy azt a ráfizetést, amelyet a túl drágán alkalmazott banki apparátus okoz. Kizárnák a törlesztési teher olyan növelését is, amely veszélybe sodorja az ügyfél fizetőképességét, a banknak ugyanis kötelessége a hitel folyósításakor felmérni, hogy meddig terhelhető az adósa.

Az ördög persze a részletekben rejlik, illetve Schiffer Péter főigazgató-helyettes szerint abban, hogy milyen hatáskörrel ruházzák majd fel a PSZÁF-ot az ősszel a kódex betartatásához. Ugyancsak a felhatalmazástól tette függővé azt is, hogy mennyivel lesz gyakorlatiasabb a fogyasztói panaszok kezelése, mennyire lesznek néven nevezve a hibás pénzintézetek. Néhány napja ugyanis a szocialista parlamenti képviselők egyenesen azt kérték a felügyelettől, hogy egy angol kezdeményezéshez hasonlóan szégyenfalon tegye közzé a legtöbb fogyasztói panaszt kapott bankokat. Az ügyfelektől érkező kritika szerint ma inkább pénzintézetpárti a PSZÁF eljárása, semmint fogyasztóbarát.

Hatástalan marad a bankok megregulázása akkor is, ha nem a díjváltoztatás átláthatatlan, hanem maga a díjszerkezet. Néhány hete például a CIB Bank értesítette klienseit, hogy havi 200 forintos díjat szed majd be a betétszámlák után. Ez pedig azt jelenti, hogy – a kamatadón túl – a bank is visszavesz valamennyit a megtakarításokra megajánlott kamatból. Korrektebb lenne újabb díj felszámítása nélkül kisebb kamatot hirdetni, csökkentve a forrásszerzés költségét. Hasonló példákat más pénzintézetnél is találni.

Most Farkas Ádámra, a volt bankárra és bankárokat oktató szakemberre vár, hogy a PSZÁF élén gátat szabjon az átláthatatlan banki díjaknak. Ha a szék határozza meg a tudatot, nem kell eleve bukásra ítélni a kísérletet. De vajon hogyan azonosul majd az egykori bankigazgató a gyengébb védelmének elvével, amit a pénzintézetek és lakossági ügyfelek közötti hatalmas erőkülönbség indokol?

Biztató ugyan, hogy a fogyasztóvédelmi létszám erősítését még az őszi törvénymódosítás előtt megoldanák. Akár úgy, hogy a felügyeleti kasszából fizetett portások, takarítók, gépjárművezetők, karbantartók kiszervezésével tucatnyi szabad státust teremtenek. Valamivel nagyobb jelentősége lesz a felügyelet szervezeti átalakításának. Vitatható ugyanis, hogy a PSZÁF össze tudja-e egyeztetni azt a két szerepet, két felelősséget, amelyet egyik részről a pénzügyi rendszer egyensúlyáért és stabil növekedésért kell viselnie, a másik oldalon pedig az ügyfél védelméért. Ezért – különösen a pénzügyi fogyasztóvédelem szempontjából – nem ördögtől való az a szakmai körökben már széltében-hosszában tárgyalt elgondolás, hogy a rendszer stabilitásáért való felelősséget csatolják be a jegybankba, a másikat pedig egy, a GVH-éhoz hasonló, erős jogosítványokkal felruházott önálló intézménybe.

PAPP EMÍLIA