A gazdasági válságot, a kormány nadrágszíj-húzogató, elhibázott megszorítópolitikáját szokták okolni a középosztály lecsúszásáért, a munkahelyüket elvesztő emberek tragikus elszegényedéséért.

A magánszemélyek csődvédelmének szükségességéről pedig évek óta csak beszélnek a politikusok, jobbról és balról egyaránt. Ilyesmi a háborús években történt utoljára hazánkban, bár lehet, hogy még annál is régebb: egy multicégnél dolgozó asszony gyakorlatilag éhen halt.

Ma már szinte naponta szólnak a hírek arról, hogy a munkanélkülivé vált emberek gyakran elveszítik otthonukat is, mert nem tudják törleszteni a hiteleiket. A kormány "nagylelkűen" megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok a nyakukba vehessék a problémát, elővásárlási jogot kapjanak e lakások megvásárlására. Csakhogy eközben önkormányzati lakásokból lakoltatnak ki bérlőket azért, mert már nem bírják kifizetni a brutálisan megnőtt rezsiszámláikat sem. A társadalom alsó rétegeiben egyre drámaibbá válik a nyomor, a szociális védőháló tátongó lyukain emberek hullanak ki. A minimálbér sokszor arra sem elég, hogy az ember ne haljon éhen.

Egy augusztusi délelőtt egy budapesti multinacionális cégnél rosszul lett és nem sokkal később meghalt egy ötvenhárom éves munkásasszony, O. M.-né. A segítségére siető munkatársainak annyit még el tudott mondani, hogy négy napja nem evett. Hiába érkezett gyorsan az orvosi segítség, már nem tudták újraéleszteni. Később kiderült, hogy önkormányzati lakásából rezsitartozásai miatt lakoltatták ki, egy ideig hajléktalanszállón élt, az utóbbi időben már albérletben lakott. Hetvenezer forint körüli fizetéséből kellett törlesztenie a fennmaradt rezsitartozását, minden hónapban automatikusan levontak tőle 40 százalékot, a maradékból kellett volna megélnie, de az albérlet kifizetése után a betevő falatra már nem sok jutott. Nyolc éve dolgozott a cégnél.

Munkatársai kedvelték, felváltva még mostak is rá, mert az albérletében erre nem volt módja. Valaki még egy mobiltelefont is kölcsönzött neki. Ennyi figyelmesség után az asszony szégyenérzete talán nem engedte meg, hogy amikor már egy fillérje sem maradt, kenyérrevalóra kérjen. Azon a hosszú hétvégén, amikor Szent Istvánt és az új kenyeret ünnepelte az ország, O. M.-né a halálba éhezte magát - olvasható a Magyar Nemzet szombati számában. (MNO)