2012. június 19. azenpenzem.hu az alábbiakat közli:

Futótűzként terjed a neten, hogy egy nemrégiben született luxembourgi ítélet révén kiutat találhatnak a devizahitelesek. Ebben az ügyet felkaroló siófoki ügyvéd egészen biztos, a bankok és a felügyelet azonban – eddig – mélyen hallgattak. Utánajártunk a kérdésnek.

Tömegével mennének perre bankjuk ellen a devizahitelesek az Európai Bíróság egyik döntésébe kapaszkodva. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) közérdekű keresetet indított az Invitel ellen, mert az a hűségnyilatkozattal kötött szerződéseknél új díjat vezetett be. A Pest Megyei Bíróság az ügyben az Európai Bíróságtól kért iránymutatást. A luxembourgi testület abban segített, hogy milyen esetekben kell a fogyasztókkal szembeni eljárást tisztességtelennek ítélni. Léhmann György siófoki ügyvéd (képünkön) szerint ezzel jogilag világossá vált: a devizahitelesekkel kötött szerződések egyoldalú módosításai semmissé nyilváníthatóak. Nem így gondolják viszont a pénzügyi felügyeletnél (PSZÁF).
A banki jogászokkal egyezően portálunk érdeklődésére azt hangsúlyozták, hogy az ítélet hírközlési társaságra vonatkozik, így nincs összefüggésben pénzügyi szolgáltatással. Léhmann ezt gyermeteg és aljas kifogásnak minősítette.

Úgy véli ugyanis, minden esetben konkrét ügyben lehet kérdést feltenni, általánosítás az erre adott válasz alapján lehetséges. A PSZÁF szóvivője, Binder István az azenpenzem.hu felvetésére arról is beszélt, hogy – a neten terjedőkkel ellentétben – az ítéletben arról nincs szó, hogy a más szektorra vonatkozó megállapításokat automatikusan, minden vizsgálódás nélkül át kellene venni. A tisztességtelenséget – nyomatékosította – esetről esetre kell megítélni. Megjegyezte továbbá, hogy az Európai Bíróság az Invitel kikötését sem ítélte tisztességtelennek, hanem a feltett kérdést megítélését lényegében „visszaadta” a nemzeti bíróság jogkörébe. A magyar fórumnak kell tehát döntenie a szerződési feltételek összességének és a nemzeti jognak a figyelembe vételével.

A banki jogászok mindemellett úgy gondolják, hogy a hitelszerződések már csak azért sem vethetők össze a távközlésiekkel, mert előbbieknél minden esetben lehetséges az ügyfelek részéről a felmondás. (A luxembourgi ítéletben a felmondási lehetőség hiányát egyértelműen a fogyasztókra hátrányos feltételként értékelték.) A siófoki ügyvéd erre úgy reagált, hogy számtalan hitelszerződés tartalmát ismerte már meg, de köztük eddig egyetlen olyan akadt, amely tartalmazta, hogy az adós egyoldalúan is kiszállhat. Ebben az esetben viszont a közel tízmillió forintos kölcsönt 15 napon belül maradéktalanul meg kellett volna fizetni. A teljesíthetetlen feltétel nem feltétel – mondta a siófoki ügyvéd.

A jogászhoz egyébként azt követően, hogy a Magyar Hírlap és az Echo tévé beszámolt a kezdeményezéséről, naponta 200-300 megkeresés érkezik. (Az interneten több mint százezren töltötték le a vele készült televíziós interjút.) A mintegy ötezer érdeklődő közül kétszázan már megbízást is adtak. Portálunk információi szerint több olyan ügy is akad, amelyben az adósnak, miután megkereste bankját és közölte, hogy pert indít, sikerült kedvező különalkut kötnie. Léhmann nem tud ilyen esetekről. - Én ugyanis – mondta el – nem alkudozom, az egyértelmű álláspontom az, hogy a lopott pénz visszajár! Az ügyfeleket azonban kifejezetten bíztatja, hogy próbálják meg a tárgyalásokat.

Annál is inkább, mivel maga sem tartja kockázatmentes eljárásnak a perlést. A hozzá fordulókkal írásban is közli: „tekintettel a kölcsönszerződés megkötése utáni kiegészítésekre, módosításokra, az ügy kimenetele kétséges”. Pervesztés esetén az ügyfél költsége jelentős lehet. Az illeték a perérték hat százalékára rúghat. Nem mellékes azonban, hogy Léhmann mindössze háromezer forintot kér a hozzá fordulóktól. Ezt is csak költségei fedezésére. Mert, mint mondja: mivel a bankok károkozása nemzeti tragédiának tekintendő, ő semmilyen díjazásra nem tart igényt az ügyfeleitől. Nyert perek esetében (amiben azért biztos) is beéri a bíróság által megítélt ellentételezéssel. (Az ügyvédek többsége nem csekély százalékos részesedést köt ki a megítélt összegből, de a kezdeteknél is jelentős kiadással kell számolniuk az ügyfeleknek.)

A siófoki ügyvéd által indított pernél értékként a teljes hitelösszeg szerepel, de ez csak azért van, mert valamit be kell írni. Az eljárás tulajdonképpen arra irányul, hogy a bíróság kimondja: a bank nem az indokolható mértékben drágította a devizahitelt. Ha ez megtörténne, akkor még hosszú huzavona kezdődhetne arról, hogy a végrehajtott (márpedig ilyent a válság hatására mindenki tett) kamatemelés elfogadható-e. A svájci irányadó kamatszint (amire Léhmann hivatkozik, és ami ténylegesen a töredékére esett ebben az időszakban) ugyanis csak az egyik tényező.

Gyors és átfogó megoldás tehát aligha várható ettől a kezdeményezéstől. A kimenetellel kapcsolatban még több lehet a kérdőjel. Elgondolkodtatónak tartjuk viszont, hogy a banki szerződések megítélésénél is egyre többször bukkan fel a Polgári Törvénykönyv (ezt elővette már a PSZÁF mellett működő békéltető testület is), vele együtt pedig a felek együttműködési kötelezettsége és a szerződés tisztességtelenségének kérdése. Miközben eddig csak a Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról (Hpt.) szóló törvény mindenhatóságáról volt szó a pénzügyek terén, amiben szó sincs a Ptk. által szabályozott kérdésekről, igaz, azokat nem is írja felül. Amennyiben pedig a bíróságok a hitelszerződésekre is alkalmazzák a Ptk. némely passzusát, akár további érdekes ítéletek is születhetnek. Érdemes azzel kapcsolatban felidézni azt is, hogy a Szegedi Ítélőtábla az OTP ellen döntött.